Angol hanganyagok
Az alábbi oldalakon olyan, főként az amerikai angolt megszólaltató, kifejezetten nyelvtanulóknak szóló hanganyagok hallgathatóak meg, melyekben lassú, jól érthető módon beszélnek.
A teljes elhangzott szöveg írásban is megtalálható; a feldolgozást, megértést pedig szószedet, illetve a tárgyalt kifejezések magyarázatai segítik.
Madarakhoz kötődő szólások és gyakori szófordulatok. A szöveg meghallgatható, alatt pedig a kifejezések jelentése olvasható.
Meghallgatható anyag a szívvel kapcsolatos angol kifejezésekről, melyek természetesen töbnyire érzelmekkel és jellemmel kapcsolatosak. Magyarázatokkal és szószedettel.
Számokat tartalmazó – esetenként tréfás – kifejezések, szólások angolul. Könnyen követhető hanganyag, szószedet és magyarázatok.
Pénzzel és pénzköltéssel, gazdagsággal és szegénységgel kapcsolatos szavak, kifejezések; audio-anyag átirattal, az átiratba épített szószedettel, illetve magyarázatokkal.
Különféle, bogarakkal kapcsolatos szófordulatok az angolban; hanganyag szószedettel és a kifejezések magyarázatával.